Cikk Cserehatrol a Magyar Közéletben
II. évfolyam, 2. szám 1998. február

NADASDI Istvan (nadasdi@geo.ulg.ac.be)

Thu, 05 Mar 1998 12:32:48 +0100

 

Tobb baratunk kiséri figyelemmel a "cserehati ugyet". Altalaban nem
szeretek cikkeket teljes terjedelemben idézni. Ezuttal azonban elterek
ettol a gyakorlattol. Ugyanis Molnos Lajos, a Magyar Közélet
foszerkesztoje, altal irt sorok jol ismertetik a cserehati problemat,
annak elozmenyeivel es varhato kovetkezmenyeivel a sajatos romaniai
politikai kornyezetben (lasd Magyar Közélet II. évfolyam, 2. szám 1998.
február).
 
A helyzet alakulasat figyelnunk kell annal is inkabb mert a nagy magyar
sztrojka szerint ( Hornra Gonczre, Kovacsra es Kunczéra gondolok) a
magyar-roman viszony alakulasa rendkivulien kedvezo. Szerintuk nem
szabad a magyar kulpolitikanak beavatkoznia ugymond a roman belugyekbe.
Oket csak a NATO es EU jogositvany erdekli. Hogy ez a jogositvany mire
szol, azzal meg ok maguk sincsennek tisztaban nemhogy a magyarorszagi
kozvelemeny.

Nadasdi Istvan (Liege, Belgium, Vallon regio, Francioanyelvu Kozosseg)
 

Székelyudvarhely — a "csereháti" ügy
 
 
Adódott 1966-ban egy, látszólag mindközönséges jogi helyzet. Ennek a
lényege az, hogy az udvarhelyi önkormányzat, azaz a polgármesteri
hivatal nem hosszabbított meg egy építkezési engedélyt, mivelhogy
kiderült: jogi vétségek történtek a szóban forgó épület körül. Az
önkormányzat álláspontja: mindaddig nem adható ki az építkezési
engedély meghosszabbítása, amíg jogi úton nem tisztázódik a helyzet.
 
Azonban hamar kiderült: ez csak látszólag "egyszerû jogi helyzet", hisz
sokkal többrôl van itt szó. Jelesül: egyfajta politikai kurzus, hatalmi
törekvés megvalósításáról, amelynek hosszú távon a végsô célja a
Székelyföld etnikai összetételének a megváltoztatása, a magyar tömb
"felhígítása". Ebbe az évtizedek óta tartó általános és
átfogó koncepcióba illeszkedik bele mindaz, ami és ahogyan
Székelyudvarhelyen, a Csereháton felhúzandó, illetve már fel is húzott
épület kapcsán történt, történik. Ilyetén — a tegnapi (Iliescu-féle) és
a mai (Constantinescu-féle) Hatalom beavatkozása révén
az "egyszerû, mindközönséges" jogi esetbôl "ügy" lett, mégpedig — a
médiáknak köszönhetôen — "interetnikai ügy" —, amelyet jól ki lehetett
és lehet használni a romániai magyarság, a kormánykoalíciós partner: az
RMDSZ elleni uszításra, vádaskodásra, hangulatkeltésre. Olyan
"biztonsági szelepként", amellyel a mindenkori Hatalmak akkor élnek,
midôn a társadalomban felhalmozódott gazdasági-szociális
eredetû feszültségeket le akarják vezetni. S mert a bajok forrásának
megszüntetésére nincs elfogadható alternatívájuk, a nemzeti érzelmek
felszításával, gyûlöletkeltéssel, uszítási kampánnyal igyekeznek
elterelni a figyelmet a reális problémákról. És ez az elterelô manôver
általában sikeres. Románia esetében mindenképpen. Itt mindig is jól
kijátszható volt és még mindig eredménnyel játszható ki az ún. "magyar
kártya", az abizonyos "magyar veszély", "Erdély elrablása" stb., stb.
 
Mivelhogy mára már világosan látható, hogy lényegében milyen szándékok,
törekvések rejtôznek az épület "háta mögött", úgy vélem — s azt hiszem,
nem vagyokegyedül e téren —, hogy az, ami Székelyudvarhelyen, a
Csereháton történik, valóban ügy. Számunkra is! (Vagy, ha még nem az,
azzá kell váljék.) Elvi kérdésekrôl van itt
szó — mindkét "fél" részérôl. A "csereháti ügy" tulajdonképpen
modell-értékû arra nézvést, hogyan próbálkozik mindenkor a soros Hatalom
— átvéve-átadva a "stafétabotot" — "megoldani" a nemzetiségi kérdést
Romániában. Csepp a tengerbôl ez az eset ("ügy") —, amely egy rég és
nagyon jól kigondolt cselekvési program, stratégia, következetes
végrehajtás hosszú távra készült forgatókönyvének minden elemét
tartalmazza.
 
Számunkra is mindenképpen tanulságos eset, nem árt tehát közelebbrôl is
"megszemlélni": .
 
Az 1997. májusi "csereháti események" után frontális támadás indult —
többek között és elsôsorban — az "ügy" székelyudvarhelyi érintettjei:
polgármester, alpolgármester
és tanácsosok ellen.
 
A székelyudvarhelyi önkormányzat (tanács) ECKSTEIN KOVÁCS PÉTER jogászt,
az RMDSZ Kolozs megyei szenátorát kérte fel jogi képviseletének
ellátására a csereháti ügyben.
 
"1997 ôszétôl vagyok az udvarhelyi önkormányzat ügyvédje — válaszolja
kérdésünkre Eckstein Kovács Péter szenátor. — Azzal bíztak meg, hogy
indítsak pert egyrészt az Aris Industrie S. A. (részvénytársaság),
másrészt pedig a bukaresti székhelyû Szeplôtlen Szívek kongregáció
egyesülete ellen. Mégpedig: 1. a székelyudvarhelyi önkormányzat és az
Aris Industrie Rt. közti telekkoncessziós
szerzôdés semmisnek nyilvánításáért; valamint 2.: az Aris Industrie Rt.
és a Szeplôtlen Szívek közt létrejött ajándékozási szerzôdés
megsemmisítése végett.
 
A pereskedést Székelyudvarhelyen indítottuk el, amely azonban (az
alperes peráthelyezési kérelmének jóváhagyása nyomán) átkerült a
marosvásárhelyi bíróságra, ahol jelenleg is folyamatban van.
 
Kezdjük a koncesszionálási szerzôdéssel, illetve az e körül adódó
problémákkal. Nos, több törvénysértés is történt e szerzôdés
létrejöttekor. Például: az Aris Industrie S. A. — amint a neve is jelzi
— egy profitorientált kereskedelmi társaság, így tehát mint ilyen, a
törvények értelmében kimondottan csak licitàlàs utjan juthatott volna
hozzà aa 16 700 négyzetméteres elek hasznalati jogahoz es nem licitálás
nélkül, úgynevezett "közvetlen" koncesszionálás révén (99 éves
idôtartamra). (Csak zárójelben: e "módszer" következtében a helyi
önkormányzatot ráadásul tetemes anyagi veszteség is éri, hiszen az Aris
jelképesnek mondható összeget, évi 1 290 000! lejt fizet csak a
hatalmas, udvarhelyi viszonylatban nagyon jó helyen lévô területért.)
 
A csereháti intézmény (speciális iskola) felépítésére a pénzt a svájci
Basel Hilft Egyesület adta-adja. A koncessziós szerzôdésben azonban
egyetlen szó sem esik az egyesületrôl! Továbbá: a kérvényezô fél az Aris
Industrie S. A. — a koncessziós szerzôdésen azonban egy másik jogi
személy, az Aris Kft. gyergyószentmiklósi alegységének a pecsétje
található! Két külön jogi személyrôl van szó. Az egyik egy Rt., a másik
egy kft. Esetünkben az egyik kérvényez, szerzôdést köt, a másik pedig
pecsétel. Ez egy jogi abszurdum, s mint ilyen, megengedhetetlen és
elfogadhatatlan. Ami nagyon lényeges!: a szerzôdésben az áll, hogy az
épület a székelyudvarhelyi fogyatékos gyerekek számára készül, speciális
iskolaként ("coalã pentru copiii handicapaøi"). A tanács csakis ezzel a
céllal és feltétellel koncesszionálta a területet az
Arisnak. Az Aris Industrie S. A. a felhúzandó épületet elajándékozta a
Szeplôtlen Szívek Egyesületének. És ebben az adományozó levélben már szó
sincs sem a székelyudvarhelyi fogyatékos gyerekekrôl, sem pedig a
fogyatékos gyerekeknek készülô speciális iskoláról — hanem mint árvaház
(coalã pentru copiii orfani) jelenik meg az épület, illetve
rendeltetése!!! Ez az újabb törvénysértés, ugyanis az Aris S. A.-nak nem
volt joga a telektulajdonos tudta és beleegyezése nélkül megváltoztatni
a szerzôdésbe foglaltakat. Az épület valóban nem fogyatékos gyerekeknek
készült, tehát nem speciálisan épített (hogy pl. tolószékkel is lehessen
benne közlekedni), hanem fizikailag egészséges, ép gyerekeknek. Valóban
árvaháznak.
 
Nos, a fenti törvénysértések alapján az udvarhelyi önkormányzat jogosan
kéri a szerzôdés felbontását. (És ez kötelessége is.)
 
Mint említettem, az építkezési engedély 1996-ban lejárt. A munkálatokat
folytatni kellene. A helyzet pillanatnyilag az, hogy — engedély híján —
nem lehet törvényesen folytatni az építkezést. Az engedély
meghosszabbítását már 1996-ban kérte a kongregáció — és nem kapta meg.
Sem akkor, sem azután. Csak érdekességként említem meg, hogy pl. az Aris
Rt. nem is tudott arról, hogy gond van az építkezési engedély
meghosszabbítása körül!
 
Fontos! — és nemcsak jogi szempontból — az épület használatának kérdése.
Vagyis az, hogy a megajándékozott mikortól veheti használatba az
épületet (költözhet be). Nos, az ajándékozási szerzôdés ezt is világosan
és egyértelmûen leszögezi: csak a teljes befejezés és a hivatalos átadás
("recepcionálás") után! Ennek ellenére a kongregáció már 1997 májusában
"bemegy" a még nem teljesen kész, hivatalosan még át nem adott épületbe.
Minden jogi alap nélküli ez a betelepedés, tehát
törvénytelen! Amint az köztudott, akkor az udvarhelyi polgárok egy
csoportja eltávolította ôket az épületbôl. Ez nagy port vert fel, a
médiának betudhatóan, amely országos méretû közhangulatot keltett az
udvarhelyiek ellen. Az apácarend ezt követôen folyamatosan "bombázta" a
kormányt — minek eredményeként 1997. december 8-án annak a koalíciós
kormánynak a fôtitkára, amelynek az RMDSZ is tagja, Remus Opri
rejtetten és meglepetésszerûen megjelent Székelyudvarhelyen, s
egy régebbi bírósági végzés alapján lepecsételt és az udvarhelyi
önkormányzatnak (illetve polgármesteri hivatalnak) megôrzésre átadott
épületbe behatolt, és karhatalmi segédlettel, fizikailag is besegítette
o Hangsúlyozom: karhatalmi segédlettel, törvénytelenül, erôszakosan!
törvényesség látszatát keltse, levetette — egyébként jogszerûen — a már
említett pecsétet az épületrôl. Az apácarend tagjai azóta is bent vannak
az épületben, vélük együtt bent tartózkodnak a karhatalom emberei is,
úgymond, megvédendô az apácákat. Hogy mi történik az épületben, azt
nem-igazán lehet tudni, hiszen oda csak az mehet be, akinek erre az
apácák engedélyt adnak!
 
Sokan nem értették ezt az ún. pecsétlevevést, s úgy hitték, hiszik, hogy
valami olyanféle törvényszéki végzésrôl van szó, amelynek értelmében az
apácák jogosan, törvényesen hatoltak be az épületbe, és törvényesen
tartózkodnak bent azóta is. Nos, egyáltalán nem errôl van szó. Hanem
csupán csak arról, hogy az udvarhelyiek annak idején kérték az építkezés
leállítását, mivel arra már nem volt építkezési engedély. Ez
megtörtént, s törvényszéki végzés nyomán pecsét került az épületre
mindaddig, amíg a jogi helyzet tisztázódik, s valaki folytathatja,
befejezheti az építkezést, s ezt követôen
majd hivatalosan átveheti az épületet. Az apácák ez ellen
Marosvásárhelyen — a táblabíróságon — fellebbeztek, és nyertek. Ez azt
jelentette, hogy az épület megôrzése ezt követôen már nem az
udvarhelyiek, hanem az apácák feladata. Nem gyôzöm újólag is
hangsúlyozni: ez a törvényszéki végzés csakis a megôrzésre
vonatkozik, így jogot ad a pecsét levételére is, de nem jelenti azt is,
hogy az apácák beköltözhetnek az épületbe, elfoglalhatják s bizonyos
fokig használhatják is azt (hiszen ott laknak, étkeznek stb.)! Az
udvarhelyiek, amíg az ô
hatáskörükbe tartozott a (lepecsételt) épület állagának megôrzése, nem
mentek be, nem "belülrôl" ôrizték, mivelhogy ez törvénytelen lett volna.
Summa summarum: az épület állagáért most már az apácarend felel,
amelynek tagjai, Remus Opri kormányfôtitkár segédletével törvénytelenül
telepedtek be az épületbe, s azóta is
jogellenesen tartózkodnak ott. Ez a lényeg. És az is nagyon lényeges,
hogy a terület jelenleg az udvarhelyi önkormányzat tulajdonába tartozik.
Bizonyára sokan
emlékeznek, hogy a leköszönô Vãcãroiu-kormány, egyik utolsó tetteként,
egy kormányrendelettel elvette volt az udvarhelyiektôl és az apácáknak
adta a területet.
Ezt a kormányrendeletet sikerült az RMDSZ-nek megsemmisíttetnie, s
visszaadatni a Ciorbea-kormánnyal jogos tulajdonosának a telket.
 
Megbízatásom az is, hogy nyilváníttassuk semmisnek az ajándékozási
okmányt is. Nos, ha a koncesszionálási szerzôdést sikerül semmisnek
nyilváníttatni, ez automatikusan következik be. Egyébként az ajándékozó
okmány körül is van egy sor homályos folt. Az okmányból nem-igazán derül
ki, hogy tulajdonképpen a Basel Hilft avagy mégiscsak az Aris Rt. az
ajándékozó. A B. H. többszörösen is kijelentette, hogy — mint pénzt adó—
ô az ajándékozó, lévén hogy ô az épület tulajdonosa. Az
sem tiszta, hogy az épületet formálisan elajándékozó Aris Rt.a Basel
Hilft Egyesület megbízásából járt el úgy, ahogy eljárt? A telek
kedvezményezettje — koncesszionálója — az Aris Rt. Szóval, eléggé
bonyolult a helyzet. S hadd említsek meg itt is egy érdekes momentumot:
az Arist — mint igazgató — egy Robia Aristid nevû egyén képviseli ebben
az ügyben, akirôl azt kell tudni, hogy 1989 elôtt, Ceauescu-zsoldban,
nagykövetségi alkalmazott volt Románia svájci nagykövetségén.
No comment.
 
Röviden ez a tényállás a csereháti ügyben. Megítélésem szerint is az
ügynek súlyos politikai vonatkozásai is vannak. A bukaresti Adevãrul
szerint például ez a román–magyar jóviszonynak a próbaköve, s én
szerintük "az udvarhelyi barbárok ügyvédje" vagyok. A történtek alapján
úgy látom én is, hogy itt valóban többrôl van szó, mint egy "egyszerû"
jogi esetrôl. Anélkül, hogy különféle spekulációkba kezdenék, felteszem
én is a kérdések egész sorát. Például: Egy bukaresti apácarend,
amelynek nincsenek hívei legalább ötven kilométeres körzetben, ahol
jószerint románok sem élnek, miért ragaszkodik foggal-körömmel
Székelyudvarhelyhez és az árvaházhoz? Mi áll e mögött a makacsság
mögött? Lehet-e, szabad-e erôszakkal "jót tenni"? Az a Remus Opri, aki
aláírta a telek udvarhelyieknek való visszaadásáról
szóló kormányrendeletet, vajon ô kimondottan csak saját elhatározásából,
önfejûleg
lépett-e fel törvénysértôn és erôszakosan 1997. december 8-án
fenntartása? Kiknek az érdeke és milyen megfontolásból, hogy az egész
udvarhelyi magyar közösséget és vezetést agresszív nacionalistának,
románellenesnek állítsa be? Kik a felbújtók, a bábuk, eszközök ebben az
ügyben? Magas rangú köztisztviselôk miért mûködnek közre? A
parasztpárton belüli hatalmi harcot miért kell ilyetén is a
közvéleménybe bevinni? Remus Opri a nacionalista szárnynál akar jó
pontokat szerezni azáltal, hogy törvénytelenül és erôszakosan
beavatkozik egy jogi ügybe?
Remus Oprit miért nem vonták eleddig felelôsségre?...
Ezek mind olyan kérdések, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül, s
tudnunk kellene rájuk a választ.
 
Teljességgel érthetetlen és 1989 után példátlan az is, ami Szász Jenô
polgármesterrel, Sófalvi László alpolgármesterrel, Bardócz Csabáékkal
történik. 1997 májusa után Bardóczékat pénzbírsággal sújtották. Ennek
ellenére most mégis ügyészségi vizsgálat folyik fent nevezettek ellen.
Nyomoz a rendôrség is, hogy megindíthassák a bûnvádi
eljárást ellenük. Én ezt zsarolásnak és megfélemlítési akciónak
értékelem. Az udvarhelyiek, a vezetôség, önkormányzat békés, jogi is,
hogy 1997. december 8-án nem vitték ki az embereket a Cserehátra! Ennek
ellenére folyik ellenük a nyomozás. Úgy ítélem meg: egyesek — jelesül a
Hatalom — példát akarnak statuálni a helyi közösségek — különösen pedig
a magyar közösségek
— számára a téren, hogy itt és most, Romániában ôk még kimondottan helyi
jellegû ügyekben sem tudnak a központi hatalom törekvései ellen
fellépni. A karhatalom
(csendôrség, rendôrség, rohamegységek) bevetése olyan esetben, amikor
egy helyi közhatalom (önkormányzat) és egy kereskedelmi társaság közti
jogvitáról van szó —
ez kérem szépen egy olyan precedenst teremthet, amely nagyon veszélyes
az egész román demokratikus kibontakozásra nézvést is!
 
Elvi, a jogállamiság szempontjából tehát mindenképpen ügyrôl van szó!
Erre oda kell figyelnünk, RMDSZ-szinten is!
 
A megoldás? Nos, egy jogállamban, egy demokráciában ezt valóban "sima
jogi ügyként" kezelnék, politikamentesen. Én bizakodó vagyok, mert az
udvarhelyieknek igazuk van mind jogi, mind pedig elvi, politikai
vonatkozásban. De, ismerve az eddig történteket, felteszem a kérdést: S
ha az apácáknak, "felsôbb" segédlettel, mégis sikerül folytatniuk és
befejezniük az építkezést, s úgymond hivatalosan át is venni az épületet
— nos, akkor lesz-e vajon olyan törvényszék, amelyegy beindult
intézménybôl — árvaházból — úgymond, kilakoltatná ôket?! Aligha.
Szükségesnek érzem tehát, hogy az RMDSZ mint érdekvédelmi szervezet a
leghatározottabban támogassa az udvarhelyieket — úgy, ahogy azt például
Markó Béla és Verestóy Attila tették a Vãcãroiu-féle kormányrendelet
visszavonatásakor!
 
Kormánykoalícióban — tehát hatalmi tényezô — lévén, érvényt kell tudnunk
szerezni egy "mindközönséges" jogorvoslatot illetôen is. Mert ne feledje
el senki: Szász Jenô udvarhelyi polgármester leváltásának kérdése már
szerepelt kormányülésen is. Tehátkirúgják, ugyebár, aztán börtönbe is
zárják?..."
 
*
 
Kaszárnyaépítések, katonaság betelepítése, rendôrségi állomány növelése;
Cseresznyés Pál és a többi vásárhelyi "vétkes" kálváriája; az
oroszhegyiek és zetelakiak vesszôfutása — s most, a csereháti ügy;
legmostabb pedig a kézdivásárhelyi ún. "rendôrgyilkosok" ügyének
elôvétele, "felmelegítése"!
 
Erre mondaná nagyapám, ha élne: "Fog ez menni..."
 
Fog ez menni ezután is?... És meddig?!...
 
Molnos Lajos